Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az új szabályok hétfőtől lépnek életbe.
„A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot” – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes elmondta: az új szabályok november 2-ától, hétfőtől lépnek életbe. „A szigorítás értelmében a szórakozóhelyen, vendéglátóüzletekben, illetve a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező lesz a maszk viselése, amelyet kizárólag az étel és az ital elfogyasztásának idejére lehet levenni” – emelte ki.
Hozzátette: a hatályos jogszabályok szerint jelenleg kötelező a maszk viselése tömegközlekedési eszközön kereskedelmi üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, a gyűléseken és a sportrendezvényeken, valamint az ügyfélszolgálati irodákban is.
(MTI)